Schrődl Adél Sára

Schrődl Adél Sára

Énekes

Bemutatkozás

Rendkívül társasági ember vagyok, igyekszem mindig emberek között lenni. Ha éppen nem adódik ilyen lehetőség, az irodalomba merítkezem, olvasok, verseket tanulok. A színházi élet már kisgyermek korom óta vonz, mindig érdekelt milyen érzés lehet más szerepében megélni különböző érzéseket. 2017-ban felvételt nyertem a Radnóti Színház Ifjúsági Műhelyébe, ahol lehetőségem volt a drámapedagógia alapjait megismerni, azonban a műhely sajnos 2018 szeptemberétől megszünt. Ezt követően Földessy Margit színitanodájába nyertem felvételt, jelenleg ezen intézmény növendéke vagyok.

A színészi pálya iránti elhivatottságom elég korán jelentkezett, szüleim elmondása szerint már óvodás koromban. A színészet számomra azért is csodálatos hivatás, mert egy olyan világba kerülök általa, ami személyiségemen túl egy másik dimenzióba vezet és ha nem is magamból, de én általam tudok mutatni valamit az embereknek. A játszás során közelebb kerülök önmagamhoz, ami egy lehetőség az önmegismerés felé.
Jelenleg Szentendrei Ferences Gimnázium tanulója vagyok.