Oláh Zsolt

Oláh Zsolt

Művészeti tanácsadó

1984-ben született Salgótarjánban. A kilencvenes évektől előadásokról írt és interjúkat készített a Nógrád Megyei Hírlap számára.

A Madách Imre Gimnáziumban, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban, a Pesti Magyar Színiakadémián és az ELTE BTK-n, magyar szakon folytatta tanulmányait.

Öt évig a Honvéd Férfikar tagja volt, szintén öt évig a Maladype Színháznál dolgozott. 2012-től foglalkozik sajtószervezéssel színházi területen, művészeti pályázatokat írt, előadóként részt vett a Színházat vegyenek! – I. színházmarketing konferencián, workshopokat tartott fiataloknak művészeti pályázatírás témakörben.

2016-tól a Külgazdasági és Külügyminisztérium – Balassi Intézetben dolgozott sajtó munkatársként, 2017-től a Magyar Művészeti Akadémia Sajtóosztályának munkáját segítette megbízott sajtó munkatársként.

2018-tól a Veszprémi Petőfi Színház országos sajtókapcsolatokért felelős munkatársa, 2019-től a Magyar Belsőépítész Egyesület sajtó munkatársa, 2020-tól a kaposvári Csiky Gergely Színház kommunikációs menedzsere.

2019 májusában zárta az MMA Színházművészeti Tagozatával kapcsolatos féléves kutatását az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet megbízott kutatójaként. Interjúi megjelennek színházi portálokon, 2018 szeptemberétől a www.origo.hu internetes hírportálon.

Harminchárom színházi előadás az új évezredből című ösztöndíjas programjában elemzéseket ír a fővárosi, vidéki és határon túli színházak előadásairól és interjúkat készít az alkotókkal. Publikációi a Magyar Nemzetben is olvashatók.

Hiánypótló vállalásként figyelemmel követi az egyes kiválasztott előadások fejlődéstörténetét is. Hároméves ösztöndíj programjában vállalt harminchárom interjúját első ösztöndíjas éve végére teljesítette.

Az MTVA M5 kulturális csatorna állandó szakértője színházi területen és a FISSZ FESZT művészeti tanácsadója.