Baross Imre Artistaképző

Baross Imre Artistaképző

BIAK

Támogatói jegy
A fesztivál ingyenesen is megtekinthető. Jegyvásárlásukkal viszont hozzájárulnak hogy közösen támogassuk a jövő művészgenerációját!

A korábban az Oktatási Minisztérium fenntartásában működő iskolát 2007. szeptember 1-től a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. elődje vette át, mint fenntartó, ezzel a hazai artista és cirkuszművészet egységes szerkezetébe integrálva.

2019 nyarától az intézmény a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ fenntartásában működik.

Az elmúlt évtizedek alatt az Artistaképző jelentős változásokon ment át. Ma már évente több mint 170 artistanövendék, 35 tanár irányításával készül választott pályájára.

A tantestületet komoly művészi pályafutással rendelkező kiváló artisták, kitűnő torna szakedzők, valamint tánc-, zene- és pantomim művésztanárok alkotják.

A Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium (2016. aug. 31-ig Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola) elődje az Állami Artistaképző Intézet 1950 decemberében nyitotta meg kapuit, akkor még, mint Állami Artistaképző Iskola.

Az első évfolyam 1951 januárjában indult, 15 tehetséges növendékkel és néhány fős lelkes tanári apparátussal.

Ez a kis iskola volt a magja a magyar artistaművész képzés központjának, mely az elmúlt évtizedek során számos fiatal artistát bocsátott útjára. 1973-ban készült el az iskola mai épülete.

Az artistaképző iskola létrehozásában, majd 1980-ban intézeti rangra emelkedésében komoly érdemei voltak az iskola első igazgatójának, Baross Imrének, aki egészen 1986-ban bekövetkezett haláláig állt az intézet élén.

Munkásságának elismeréseképpen a fenntartóváltozás alkalmával az iskola névadójának választotta.