Baranyai Barnabás

Baranyai Barnabás

Cselló

Támogatói jegy
A fesztivál ingyenesen is megtekinthető. Jegyvásárlásukkal viszont hozzájárulnak hogy közösen támogassuk a jövő művészgenerációját!

Baranyai Barnabás 1993. január 4-én született Budapesten. Hét évesen kezdte meg gordonka tanulmányait a hatodik kerületi Tóth Aladár Zeneiskolában Rébayné Sverteczky Magdolna tanárnőnél. 2000 és 2007 között számos koncerten, országos és nemzetközi versenyen szerepelt sikeresen.

Zeneiskolai évei után tanulmányait a budapesti Bartók Béla konzervatóriumban folytatta Varga István osztályában.

2010. októberében a Porec városában megrendezett 8. Nemzetközi Antonio Janigro Csellóversenyen a zsűri I. helyezéssel és a Zágrábi Szólistákkal való fellépés különdíjával jutalmazta.

2011. február 27-én a VI. Országos Kamaraversenyen II. helyezést ért el (zongorás) kvartettjével.

2011. márciusában a XI. Országos Starker János Gordonkaversenyen I. helyezést, a verseny nagydíját - Czakó Éva díj - és több különdíjat is kapott.

2012. novemberében, a Porecben nyert különdíjnak köszönhetően az Antonio Janigro fesztivál keretein belül a Zágrábi Szólisták kamarazenekar közreműködésével adott koncertet.

2012-2013-ban zeneakadémiai tanulmányai megkezdése előtt tíz hónapot töltött Bostonban ösztöndíjasként, ahol felvételt nyert a Boston és New England Conservatory of Music egyetemekre. Laurence Lesser, Paul Katz és Rhonda Rider csellóművészekkel dolgozott együtt.

2013-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, Varga István osztályába.

2016. március 6-án vonósnégyesét a zsűri a XIII. Országos Dohnányi Ernő Kamaraversenyen kiemelt nívódíjjal és a verseny nagydíjával - Dohnányi díj- jutalmazta.

2016. áprilisában az Emberi Erőforrások Minisztériumának 2016. évi Fischer Annie Zenei Előadó- Művészeti Ösztöndíjpályázatán ösztöndíjat nyert.

2016. április 15-én a Weiner Leó Országos Kamaraversenyen Vonósnégyes kategóriában I. díjat és a legjobb Beethoven előadásért Beethoven díjat nyert.

2016. októberben a nemzetközileg elismert zsűri Junior Príma díjjal tüntette ki.

2017-ben az erasmus program keretein belül Bécsben folytatta tanulmányait Reinhard Latzko osztályában. 2017-ben ismét Fischer Annie ösztöndíjban részesült.

2017. júniusában a Miskolci Nemzeti Színházban a Bartók Plusz Operafesztivál nyitóhangversenyén mutatta be Fekete Gyula csellóversenyét Bogányi Tibor karmester és a Pannon Filharmonikusok közreműködésével.

2018-ban a Kruppa vonósnégyessel felvételt nyert az ECMA (Europian Chamber Music Academy) nemzetközi mesterkurzus programba.

2018. januárjában Bank of China ösztöndíjban részesült.

2018. áprilisában a Fischer Annie ösztöndíjat vehette ismét.

2018. június 4-én diplomázott a Zeneakadémia nagytermében, Dubóczky Gergely karmester közreműködésével. 2018. novemberében Reinhard Latkzoval lépett fel a hollandiai Cello Biennálén.

2018. novemberében a Zeneakadémai nagytermében mutatta be Fekete Gyula csellóversenyét, Ménesi Gergely karmester és a Zeneakadémia zenekarának közreműködésével.

2019-ben felvételt nyert a Zeneakadémia doktorandusz képzésére.

Számos hazai és külföldi fesztivál rendszeres résztvevője, mint szólista és kamarazenész.

Olyan művészekkel dolgozhatott együtt mint, Jerome Pernoo, Steven Isserlis, Alexander Rudin, Alexander és Albert Markov, Nicloas Alstaedt, Roman Garioud, Johannes Meissl, Vilde Frang, Krzysztof Pendereczky, Fenyő László, Perényi Miklós, Várdai István, Maxim Rysanov, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és sokan mások.

Zenekari tapasztalatot a Haydn filharmóniában és a Bruno Valter Szimfonikus Zenekarban szerzett. Jelenleg a Zeneakadémia harmadéves doktorandusz hallgatója, asszisztensként Rohmann Ditta és Varga István osztályában tanít.